You are here

A Csí Kung tanulás háttere <angol>

Kedves Érdeklődő Barátunk!

A következőkben információt találhat a „Csí Kung"-ról, annak céljairól, s tanulásáról.
Mindezt azért adjuk közre, hogy olyanok is kedvet kaphassanak a tanuláshoz, gyakorláshoz, akik csak keveset tudtak eddig e csodálatos és nagyon fontos önművelési módról.

Mindezt a Budapesten évek óta folyamatosan tanulható és gyakorolható

„Csí Kung - Tai Csi” tanfolyammal,

ennek folytatásaként Wu Dr. által 2006. és 2007. nyarán Budapesten megtartott

„Haladó Csí Kung” tanfolyammal,

a 2008. nyarán megtartott

„Gyógyító Csí Kung – Yi Jin Jing és Ba Duan Jin” tanfolyammal,

s a 2009. őszén megtartott

„Gyógyító Csí Kung – Wu Qin Xi és Ba Duan Jin” tanfolyammal

kapcsolatosan adjuk közre, hogy olyanok is kedvet kaphassanak a tanuláshoz, gyakorláshoz, akik csak keveset tudtak eddig e csodálatos és nagyon fontos önművelési módról.

 

2006. óta Prof. Dr. WU Bin Jiang Mester évente Budapestre látogat és személyesen ad tanításokat. Ez kiváló lehetőség mindazoknak, akik meg szeretnék próbálni ezt az utat, s tanulni, fejlődni akarnak.

Folytatás 2010. augusztusában:

WU Mester 2010. augusztusában újra Budapestre jön és tanít,

az idén az „Ín-Izom Cserélő” és a „Nyolc brokát tekercs” formagyakorlatokat!

 

Érdeklődés:

Gervai Miklós András: 06-70-234-65-99,         gervaima@gmail.com,  www.fejmasszazs.hu (info@fejmasszazs.hu)

Dr. Wu Bin Jiang Mester

Dr. WU Bin Jiang Mester, a hagyományos kínai orvoslás doktora, magasan képzett Csí Kung mester, fiatalon indult el Kínából, hogy Japán után Európában, s 1998. óta Kanadában is gyógyítsa és tanítsa a hozzá fordulókat, s egyben gazdagítsa saját tapasztalatait is. Mára nagy tudású, kivételes teherbírású gyógyító, tanító és szervező személyiségként tisztelik. Jó híre messze megelőzi mindenütt, ahol jár, mi több, ott is, ahová személyesen még el sem jutott.

Mi a Csí és mi az a Csí Kung?

Amint bizonyára tudja, a kínaiak Csí Kung (a hivatalos pin-jin átírás szerint: Qi Gong) névvel illetik azon módszereiket, gyakorlataikat, amelyek segítségével az egész világmindenséget átható éltető erőt, a „Csí"-t (Qi) magukhoz igyekeznek „szoktatni". A Csí ugyanis lélegzet, levegő, fuvallat, élet, szerencse, erő. A „Csí"-t érzékelni, használni, irányítani, kiművelni mindenkinek elemi érdeke. A „Kung" szó munkát, gyakorlást, szorgalmas és céltudatos tevékenységet jelent.

A Csí művelését, vagyis a Csí Kung-ot, legáltalánosabban is egészségjavítási céllal szokták gyakorolni. Hiszen legyen bármilyen korú, foglalkozású, vagy világnézetű is valaki, az egészsége, jó közérzete, megfelelő erőnléte az alapfeltétele minden más működésének a magánéletben, a munkahelyén és a társadalomban egyaránt. A kínai szemléletmód az egészség megőrzése és helyreállítása vonatkozásában, vagyis a gyógyászatban, sok ezer évre visszatekintően, máig is a Csí jelenlétét tekinti kiindulási alapnak, mégpedig a Csí megfelelő, minőségi és kiegyensúlyozott jelenlétét. Ez a magyar „lélek", „lelkes" szavakat emlékezetünkbe idézve, nem is olyan idegen tőlünk, noha a modern szemlélet már-már elfeledtetné velünk...

Kína és a kínaiak kifinomult, sok ezer éves hagyományaikat gondosan őrző, s ugyanakkor minden újra fogékony kultúráját figyelve azt látjuk, hogy minden más területen is a Csí-vel összhangban igyekeznek élni és úrrá lenni nehézségeiken. Így „Csí szemléletű" a táplálkozásuk, harcművészetük, sportjuk, építészetük, művészetük, azon belül festészetük s különleges írási technikájuk is, de szervezési módszereik, tudományuk, viszonyulásuk a természethez, s a megfoghatatlanhoz egyaránt.

A Csí létező, kiismerhető dolog, amihez meg lehet tanulni, sőt érdemes, mi több illik is helyesen viszonyulni. Nem csoda hát, hogy a Csí Kung, vagyis a Csí-vel való odaadó foglalkozás rendkívüli megbecsültségnek örvend a kínaiak körében.
S ha csak nem fordulunk makacsul el a tényektől, megfigyelhetjük a Csí-vel való bánni tudáson alapuló tudomány és módszerek modern nyugati világba való megdöbbentő mértékű betörését és elterjedését. Mára a legmodernebb, legfejlettebb országok sikeres és gazdag körei fordulnak e módszerek és hiteles alkalmazóik felé. Tegyük hozzá: eredménnyel!

A Csí Kung gyakorlatokat csakis „élő", közvetlen tanításban érdemes megtanulni egy Csí Kung Mestertől, vagy egy általa a tanításra kiképzett és feljogosított tanítótól. A megtanult gyakorlatokat egyénileg napi rendszerességgel, s időnként közösségben is szükséges gyakorolni. Ekkor fejti ki legjobban mindazon hatását, amely életünket támogatja.

Dr. WU egy ősi Csí Kung gyakorlatrendszert talált elegendően hatékonynak és könnyen megtanulhatónak, elterjeszthetőnek és a mai életkörülmények közé könnyen beilleszthetőnek, s így rendszeresen gyakorolhatónak sokak számára. Ezért kezdte tanítói munkáját 1990-ben, Magyarországra érkezésekor is e gyakorlatsor tanításával. Ezt nevezzük (mi, most) „Kezdő Csí Kung"-nak.
E gyakorlatsor neve valójában: „A Csí Kung 15 gyakorlata" (vagy más néven: a „Csí Kung - Tai Csi 15 gyakorlata" (Qi Gong Tai Ji)). Amint WU Dr. könyvében is utal rá, a „Csí Kung 15 gyakorlata" természetes úton segíti, hogy a Csí szabadon áramoljon bennünk, s így karban tartsa, egyben tartsa, egységbe szervezetten és jól működtesse testünket. E gyakorlatok esetében mindezt csendes, lágy, erőfeszítésektől mentes, folyamatos mozgással érhetjük el, a test, a légzés és a tudat összehangolása útján.

Azóta sokan, tanítványai (s néhány általa kiképzett és 1998-tól tanításra feljogosított tanítója, s azok tanítványai is) rendkívül jó tapasztalatokat szereztünk, s elmondhatjuk, hogy a Csí Kung, s annak e WU Dr. által tanított módja itt is, és most is, és nekünk is, igen jót tesz.

A „Kezdő Csí Kung" intenzív tanfolyam

Esetenként intenzív kurzuson (néhány hétvége alatt) is átadjuk a szükséges teljes tudást („Kezdő Csí Kung") az erre jelentkezőknek. A tanultakat a tanfolyam utáni rendszeres otthoni gyakorlással természetesen el lehet, s szükséges is elmélyíteni.

  • Ez az intenzív tanfolyami forma igen előnyös lehet mindazoknak, akik akár teljesen kezdőként szeretnék megtanulni e gyakorlatokat, de a heti rendszeres, hosszantartó tanulásra valami miatt nem tudnak időt szakítani.
  • Jó azoknak is, akik ugyan részben már megtanulták a gyakorlatsorozatot, de még nem tudják azt végig, s most gyorsított ütemben befejezhetik a teljes anyagot.
  • Jó azoknak is, akik már korábban megtanulták e 15 lépéses formagyakorlat teljes egészét, s most csupán át akarják azt ismételni.

 

A „Haladó Csí Kung" tanfolyam

A „Haladó Csí Kung" tanfolyamon a „Csí-vel való bánás" tudását mélyítjük el. A „Haladó Csí Kung" anyaga nagyobb energiák felhalmozását, stabilitást és tudatosságot segít kialakulni.
„Haladó Csí Kung" tanfolyamot Wu Dr. Magyarországon 2006 és 2007 nyarán tartott.

 

A „Gyógyító Csí Kung - Yi Jin Jing, Ba Duan Jin" tanfolyam

A "Gyógyító Csí Kung - Yi Jin Jing, Ba Duan Jin" tanfolyamot Wu Dr. Magyarországon először 2008 nyarán tartott. E gyakorlatok más és más módon hatnak fizikai- és energiatestünk egészségére és összhangjára. E Csí Kung gyakorlatsorok változatos és hatékony egészségőrzést tesznek lehetővé.

Nem mellékes körülmény, hogy amint az „A Dr. WU-féle fejmasszázs" című könyvben is röviden szerepel, a Csí Kung rendszeres gyakorlása betegségmegelőző, önkarbantartó módszereként is erősen javasolható! A gyógyítással foglalkozó személy esetében ez megkülönböztetetten fontos, hiszen az energetikai egyensúly és harmónia fenntartása, rendszeres helyreállítása, s az e téren való önfejlesztés nélkül a gyógyítás nem hatékony, mi több, esetleg a gyógyítóra nézve is veszélyes lehet. Ezért a gyógyító számára Csí-je művelése önmaga, s kliensei iránti felelősségérzetéből egyaránt bizonyosan következik!
Nos, itt az alkalom. Rövid idő alatt igazán nagyot léphetünk előre, s hosszú időre megalapozhatjuk fejlődésünket a következő hetekben.
Dr. WU Mester vezetésével az úton biztonsággal haladhatnak a tanítványok.

(Frissítve: 2011. március 9.)